Főoldal  Termékinformációk Letöltés Kérdések és válaszok Elérhetőség Linkek

2004 - A kezdetek

"Az én esküvőm" szoftver elkészítésekor az volt a célunk, hogy megkönnyítsük az esküvőre készülők teendőit, hogy apró jegyzet cetlik és könnyen elhagyható noteszek, valamint emlékezetbe vésés helyett legyen egy átláthatóbb és segítő rendszer amelyben minden fontos teendő és információ összefoglalva megtalálható.

Az én esküvőm - esküvő-tervező program tervezését és készítését 2004 szeptemberében kezdtük el. Az oldalunkat 2004 decemberében indítottuk, ahol már értesülhettek a látogatók arról, hogy hamarosan felkerül az esküvő-tervező programunk, amelyet bárki letölthet és kipróbálhat majd. Az első publikus tesztváltozat 2005 január 2-án került fel.


egy 2005 januári verzió
 

Az akkor még tesztváltozat - amely igen kevés modult tartalmazott - rövid időn belül népszerű lett és napról napra egyre többen töltötték le, annak ellenére, hogy sehol nem volt meghirdetve és a tesztváltozat még alig volt használható. 2005 januárban hétről-hétre helyeztünk fel újabb és újabb verziókat, amelyek egyre nagyobb tudással rendelkeztek. és előzetes várakozásainkat messze meghaladó érdeklődéssel találkoztunk, a program különböző tesztverzióit több mint 2000 alkalommal töltötték le 2005 január-február hónapokban.
 

2005 - Az első CD melléklet

A nagy népszerűséget látva, megkerestünk jó néhány esküvői szolgáltatót, hogy támogassák a programot és jelenjenek meg annak adatbázisában. Sajnos a szolgáltatók nem láttak elég fantáziát a programban, így megkerestük a Magyar Esküvő magazint, mint Magyarország legrégebb óta piacon lévő esküvői témájú lapját és bemutattuk nekik a programunkat és távolabbi terveinket a programról.

A magazinnal sikeres megállapodás született, így a soron következő magazinba az esküvő-tervező program CD mellékletként került kiadásra, a magazinnal megegyező 30 000-res példányszámban.


A Magyar Esküvő magazin és az első CD melléklet 2005-ből

A megjelenést követően nagyon sok levelet kaptunk, elsősorban dicsérték a programot, de ötletekkel is elláttak, hogy mit hiányolnak még a programból, illetve néhány apróbb hibát is jeleztek amelyeknek a javításait elkészítettük és felhelyeztük a weboldalunkra. A következő Magyar Esküvő-be szintén bekerült az esküvő-tervező program, ekkor már újabb modulokkal és tudással gazdagítva azt.

2006 - A második CD melléklet


A Magyar esküvő magazin és a második CD melléklet - 2006-ból


A 2006 decemberben megjelent Magyar Esküvő 2007/1-es kiadásához pedig már a harmadik esküvő-tervező CD melléklet jelent meg, ugyancsak 30 000 db-os példányban, amely szintén bővített tudású lett az előző kiadásához képest. A 2007-es CD-s változatból készített demó verzió március 7-én jelent meg, és hét hónap alatt összesen 2512 alkalommal töltötték le az érdeklődők.

A 2006-os kiadásban az esküvő-tervezőről megjelent 2 oldalas cikket Pdf formátumban letölthetik innen, vagy a lenti képre kattintva.

2007 - A harmadik CD melléklet

   

A Magyar esküvő magazin és a harmadik CD melléklet - 2007-ből


A következő, 2008-as Magyar Esküvő magazinban már nem lesz CD melléklet, ugyanis a CD többmilliós gyártási költségeit sajnos nem sikerült fedezni hirdetések bevételeiből, mivel az esküvői szolgáltatók továbbra sem szálltak be a kiadvány támogatásába, holott több ezren használták és használják a programot esküvőjük megtervezésére.
 

Mivel a szoftverre továbbra is nagy számban igényt tartanak az esküvőjükre készülő párok, az a jövőben is elérhető lesz számukra. A program próbaváltozata továbbra is ingyenesen letölthető maradt, azonban a teljes verziójáért fizetni kell és a használóknak regisztrálniuk kell magukat.

 

A 2008-as programba ismét bele tettünk néhány újítást, és a kezelhetőségén is tovább javítottunk, így mindenkinek ajánljuk figyelmébe az ingyenesen letölthető demó verziót. A 2008-as változat 2007 november 26-án került fel.

 

 

GIGABYTE Kft.  2004-2012.